The Silent Age (2015, PC)

The Silent Age

A 2012-es első fejezet megjelenését követően 2 évet kellett várni a sztori folytatására/befejezésére mobilokon, mivel eredetileg mobilos point 'n' click kalandnak készült. Én kb. 2014 elején találkoztam vele 'droidon, és egyből lenyűgözött az atmoszféra, egyből lejött, hogy nagyon jól meg van rajzolva, jó a sztori, de iszonyat rövid volt (bár ingyenes, szóval ajándék lónak ne nézd a sánta kutyát), és a folytatás megjelenése még nem volt konkrét dátumhoz kötve. Így sajnos a feledés homályába veszett a játék... Egészen idén nyárig.

A bankkártyák/pénztárcák brutális és nyilvános kínzásának+megerőszakolásának rituáléja (avagy Steam-sale) közben észrevettem az "ikonikus" bajszos Joe-bácsit (tehát kijött időközben PC-re is), és hát bűn lett volna otthagyni, pláne úgy, hogy végre teljes a kánon és mindösszesen egy ajrót húztak ki érte a zsebemből. Tehát mint várható volt, a történet vége az, hogy megvettem. (Egyébként jelen pillanatban is ugyanennyi, hála a téli akciónak.)

A játék a 70-es évek elején játszódik, takarító vagy, egy fenesetudjamivelfoglalkozó vállalatnál, a kolléga reggel lelépett, így megkapod a területét (persze plusz pénzt nem), és köszönhetően a vérfoltoknak a padlón, belekeveredsz egy időutazós kalandba, tele ármánnyal (nem), izgalommal (igen) és áll-leejtős befejezéssel (so-so). Comprende?

Már korán megkapjuk az időutazás lehetőségét, így a rejtvények java arra épül, hogy 1972 és 2012 között ugrálgatsz és az időkülönbözetet kihasználva oldasz meg feladványokat. Például a legelején a jelenben van egy, az ajtó nyitásában akadékoskodó futónövény, ami a múltban ráöntött vegyszerrel már nem is akadékoskodik többé.

Van néhány igazán logikátlan feladvány (ugye, almafa, hmm?), amin hiába vakargattam a fejem, nem adta volna ki, hogy mi a megoldás, így szentségtelen eszközökhöz (végigjátszás) folyamodtam egy-két esetben.

Az esetek többségében nincs szükség mankóra, és most negatívum jön: a játék túl van tagolva, így nagyon elveszni sem lehet. 10 fejezet van, a második-harmadik után felveszed a ritmust és utána csak elvétve lesz kihívás, akkor is, ha fogalmad sincs mit kell kezdeni egy adott helyzetben.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy adott egy chapter, adott néhány tárgy, és ezeket addig kombinálod az elérhető tereptárgyakkal a két idősíkon, amíg egyszer csak meglesz a megoldás. Ha meg logikus a feladat, akkor meg pláne. Aztán új chapter és ugyanez a menetrend.

A probléma az, hogy nincs olyan "globális" feladvány, ami több nagyobb léptékű helyszínt átfog, így tényleg olyan érzésed van, hogy itt a homokozó, itt vannak a homokozóformák meg a lapát, csináld meg a feladatod, aztán irány a másik játszótér, más formákkal, de hasonló elven futó feladatokkal. Persze, tudom,  egy indie fejlesztéstől ne várjunk Broken Sword mélységet (és ez nem lenézés).

Kifejezetten szerencsés, hogy ilyen későn jutott el hozzám a játék, ugyanis így teljes pompájában tudtam végigtolni, mivel a szinkronok és a feljavított grafika (meg konkrétan az egész PC-s port) később lettek készen.

A vizuális design baromira el van találva, minimalista is meg nem is, viszont kifejező, tökéletes a játékhoz, nincs is szükség egy ilyen kalandnál szipi-szupi effektekre, 1024X-es élsimításra, HDR-re, ABS-re, TDI-re, OMV-re, TBC-re meg ilyen hangzatos dolgokra.

Helyén van kezelve az egész, lehet kattintani, interakcióba lépni (automatikus az adott tárggyal/személlyel való interakció) végtelenül egyszerű a kezelés és ez így jó. Hál' istennek a karakter szaladása nem ment az indie-ség rovására. Attól idegbajt kapok. Szuttyogni nem jó. Nagyon nem.

A berendezések a múltban igazán hetvenes-évek-beliek, Joe a bajusszal és a séróval le sem tagadhatná, hogy melyik kor gyermeke.

Ha már Joe, a neve egyszerűsége jól mutatja a mivoltát is. Joe nem kérdez, Joe a hétköznapi "jómunkásember", könnyű vele azonosulni. Volt háborúzni, ő nyugiban eltakarítgat immáron két éve a nagykutyáknak, nem tudja mivel foglalkozik a vállalat, nem is érdekli különösen. Kissé naiv - tekintve a mérgező hordókat az "irodájában", és az év dolgozója címet, amit a hordótárolásért kapott, de csak az "irodájában" tarthatja, nehogy bárki lássa - alázattal van mindenki iránt, a (kotnyeles) kollégával jóban van, éli a hétköznapokat. Igazi bemutatkozása nincs, a játék elején néhány képet mutatnak róla, de a viselkedéséből és a többiek hozzáállásából tökéletesen körvonalazódik a mi Joe-nk hovatartozása. Egy senki, aki belecsöppen a történésekbe.

A többi karakter közül a főnök igazi főnök, a titkárnő igazi titkárnő, egyszóval a mellékszereplők java egydimenziós, a főszereplőn, Frank-kollégán és a dokin kívül a többiek nem kapnak túl nagy figyelmet, jönnek-mennek, nincsenek kidolgozva. Ez valahol hozzá is tesz a poszt-apokaliptikus hangulathoz, nem kötődsz hozzájuk, egyedül vagy. Így én ezt pozitívumnak fogtam fel.

No, de vissza technikára; az említett szinkronhangok frankón el lettek találva, ismert videojátékos szinkronszínészek durmogták fel a mondatokat. Joe főnöke pedig nem más, mint a Sikoly-filmek telefonbetyár maszkos gyilkosa.

Kicsit a háttérzene lehetne határozottabb, néha kihaltnak hat, de ami szól, az igazán baljós, és jól is szól.

Azért nem semmi, hogy a kezdeti időkben 3, majd a végére 9 ember milyen szórakoztató kalandot rakott le az asztalra, kb. a semmiből.
Kicsit féltem, hogy az első epizódot hipp-hopp lerendezték, rövidke volt, a második sem lesz hosszabb, de rám-cáfoltak. Az egész játék kimaxolása öt és fél óra volt - abból a maxolás fázis fél óra volt -, így valóban dicséretes, hogy öt óra tiszta kalandot összehoztak, és végig érdekes is tudott lenni, plusz egy saját világban játszódik.

Kerek a sztori, de ettől még valami új szálat simán el tudnék képzelni, hátha a dán fejlesztők is így gondolkoznak. Én szívesen visszakocognék a House on Fire világába!

Hozzászólás